Szerda - utazás
Sok pakolgatás után sima út szép naplementével, elvettük az apartman kulcsát és bevackoltuk magunkat a kis lakásba.Csütörtök - bicaj összeszerelés
Sikerült a láncot az utazás során összecsavarni, de kis leleményességgel és sok türelemmel, illetve Rebi segítségével megoldottuk a gubancot, majd elindultunk egy futás bicaj kombóra. Én picit többet maradtam, feltekertem a dombra ahol a nyáron is voltunk a kilátónál. Véletlenül kereszteztem a Roll Outdoors-s fat bike trailt és ki is próbáltam egy rövid, de annál élvezetesebb lefele lejtő szakaszt. Később kiderült, hogy a szakasz neve a hullámvasút, ami jól le is írja a pálya vezetését.
Vacsira pizza volt a Pure pizzázóban, talán egyik legfinomabb amit idáig ettünk.
Péntek - briefing, pakolás
Reggel elvettük Rebi bérelt bringáját, majd elmentünk a briefingre, ahol be kellett mutatni a kötelező felszerelést illetve megtudtuk az infókat a verseny útvonaláról és a várható körülményekről. Korai vacsora után a jól bevált mexikói étteremben hazamentünk a csomagokat felszerelni a bringákra. A csomagolás eléggé elhúzódott, ezért később került sor az alvásra. Néha megébredtem, gondolkodva, hogy mit hagyhattam ki és hogy mit hova is pakoltam el. A start előtti 5 perc után talán ezek volt a leg stresszesebb percek.
Szombat - a verseny
Korán keltünk, hogy időben legyünk ott a csekin-nél. Megállapítottuk, hogy a start helyszíne és körülmények jobbak voltak tavaly a 66-s startnál, itt csak egy kis melegített sátor volt, például nem is volt WC.
Nagy izgalommal vártuk a startot, majd nyugodt tempóban, ahogy megbeszéltük indultunk a 10 km-re lévő első csekpointig (Porohovi) amit elég hamar el is értünk, a hideg miatt az Ounasjoki folyón a hó állapota megfelelő volt a fat bike-nak. Gyors csekin-csekout ésindultunk is tovább, elhagyva a folyót és egy rövid út szakasz után érkeztünk el az egyik legélvezetesebb szakaszig. Nagy örömünkre a hó jól le volt tömörítve és a futók zöme mögöttünk volt, ezért gyorsan leértünk a 2 csekpointhoz és elhagyva a rövid tolós szakaszt az erdőben megnyílt a horizont és a következő 11 km-t a Sinettajarvi tavon tettük meg.
Ahol tavaly végig kellett tolnom a bringát, most végig lehetett tekerni. Elhagyva pár futót ráfordultunk a 150-s útra, mert idáig az közös volt a 66-al. Ez mindkettőnknek új terület volt.
A meredek lejtőn feltolva tovább tekerünk a Vittavaara csekpointing. Ez a szakasz a következő csekpointing volt talán a leg vadócabb. Nagy örömmel suhantunk a hó tetején, még az sem volt gond, ha néha az első kerék kicsúszott és elvágodtál a hóban, felkeltél és mentél tovább, mert puhára estél. A kis fenyőfák alig értek ki a nagy hóból, az az érzésem volt mintha a fák tetején suhannánk, eléggé szürreális élmény.
A Morajarvi csekpointnál gyorsan megszárítjuk a kesztyűnket és itt már felszereljük a fejlámpákat, kezdődik az esti gurulás. Átkelünk a keskeny pallón és miután egy erdős szakaszon áttoljuk a bringákat, egy úton gurulunk tovább a következő csekpoint fele.
Az útvonal elhagyja az utat és itt a puhább hó és az emelkedők miatt már gyakrabban tolva haladunk lassan a keskeny erdei ösvényen, néha kerülgetve 2 elit futót akik meglepően gyorsan haladnak.
A Peurajarvi csekpointnál sem időzünk, csak a vízkészletet töltjük fel és elindulunk a Kuusilaampi csekpointhoz, ami Rebi számára az utolsó is lesz egyeben.
Ahogy továbbra is lassan haladunk, úgy száll el a lelkesedés, hogy ma még eléerjük a kb. 100 km-nél lévő csekpointot. Rebin mutatkoznak a fáradtság jelei, szédülésre panaszkodik ami nem múlik el akkor sem amikor elérjük a csekpointot és beülünk a faházikóba a tűz mellé melegedni és ruhákat szárítani.
Amint utólag kiderült Rebi nem ivott eleget és nem pótolta folyamatosan az elégetett kalóriákat, kimerült és már enni se tudott a gyomra miatt. Már már elsírja magát, érzi hogy fel kell adnia ha nem sikerül helyrejönni. Kis várakozás után sem javul az állapota, ezért meghozzuk a döntést, hogy ő kiszáll és én miután alszom pár órát, indulok tovább kora reggel és megpróbálom befejezni a versenyt. Szomorkásan bújok be a hálózsákba, de pihennem kell, hosszú lesz a következő nap.
Vasárnap - a második szakasz
5 kor kelek és pakolászás után már fél óra múlva gurulok tovább a sötétben. Az enyhébb idő és az előttem járó futók miatt a következő szakaszon lassan tudok csak haladni, nehezebb tekerni a már nem sima és már-már homok puhaságú hóban. Ez a szakasz egyik leghosszabb, 36 km a következő csekpointig. Egyenes úton haladok ami folyamatosan emelkedik le meg fel, elhagyok egy kis falut majd ismét egy végtelennek tűnő egyenes, de dimbes-dombos úton haladok ismét lassan. A meredek lejtőkön néha már feltolom a bringát, már csak a változatosság kedvéért is. Előkerül az mp3 lejátszó és zenét hallgatva és néha tolva elhagyom az utat.
Ez a szakasz nagyon szép, keskeny ösvény visz az utolsó előtti csekpointig, talán ez a rész volt legtávolabb a civilizációtól, a csend mint a hó az ágakra, ágy telepedik rá az erdőre. Még madár hangot se hallani csak a kerekek alatt összetömörülő hó ropog. Egy nagyobb tenyérnyi nyomokat megpillantva gyorsabbra fogom a tempót, de amint később egy vadász elmondta, csak jávorszarvas lehetett, a medvék ilyenkor még alszanak.
A csekpointot elérve ismét feltöltöm a vízkészletet és 2 kézmelegítőt a kesztyűbe belegyömöszölve kis tolás után tekerve haladok tovább. Itt már érzem, hogy meglesz a befutás, maximum 35-40 km van csak hátra.
Az út egyszer csak a Norvajarvi tavon folytatódik ahol erős szembeszél fogad. Együtt küzdöm magam lassan előre egy sielő versenyzővel, akit csak akkor tudok magam mögött hagyni, amikor a tavat elhagyom és ismét egy úton haladok tovább rövid ideig.
A következő szakasz ismét az erdőben folytatódik, itt is tolom a bringát az emelkedőkön és örvendve suhanok lefele a rövidebb lejtős szakaszokon. A hátsófelem is már kezd panaszkodni, de habár lassan, haladok tovább. Keresztezve egy tükör jéggé fagyott utat, egyszer csak ismét a folyón találom magam, még pár száz méter az utolsó csekpointig, onnan már csak 10 km és célba értem.
A folyón ismét erős szembeszél fogad ami havazással párosulva arra késztet, hogy felvegyem a síszemüveget az utolsó csekpointnál. Nélküle a hópelyhek mint apró tű szúrják a szememet ami fájdalmas és elkezd könnyezni is.
A vártnál lassabban haladok, a havazás miatt csak rövid szakaszon tudom tekerni a bringát és a szembeszél is ellenem van. Csak egy-egy hószán száguld el mellettem, egyedül vagyok a már-már viharos folyón. Lassan besötétedik, de még csak a hátsó villogómat kapcsoltam be. Gyakran törlöm le a vizes havat a szemüvegről, hogy lássam a következő jelzőbotot. Az utolsó kilométereken csak tolom, már nem is ülök fel tekerni, mert nagyon fárasztó a nagy hó és az ellenszél miatt.
Nagy megkönnyebbüléssel veszem észre, hogy már nincs sok hátra, mivel a jelzőbotok kivezetnek a partra ahol a cél van. Még lassabban tolom a bringát az utolsó száz métereken, hagyok időt hogy élvezzem a sikeres befutás érzését.
Kötelező célfotó, gratuláció és az éremmel a zsebembe visznek vissza a városba a bicajjal együtt egy autóval, ahol Rebi meleg rizottóval és gratulációval vár.
Jó érzés volt habár lassan is, de fegyelmezetten haladni, bízva benne, hogy meg tudom csinálni.
Még ha fáradtan is, de ismét kimegyünk egy pizzát enni
Hétfő - vásárlás, csomagolás és pihenés
Jól megérdemelt ajándékkal jutalmazom magam, egy Marttiini késsel, amit az ottani gyár bemutató üzletében veszek meg. Ahányszor csak használom, a verseny fog eszembe jutni azt hiszem...
Este még egy kellemes beszélgetős vacsorázást tartunk a szintén versenyző svájci ismerősükkel a mexikói étteremben.
Kedd - utazás haza
Rebi még maradna, de utazunk haza és meglepődve látjuk a levegőből, hogy szinte semmi hó sincs, csak a magas hegyekben. A tél a Lappföldön az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése