Előzmények
Rebi talált rá erre a nem szokványos versenyre, ahol lehet fat bike-al és gyalog is indulni különböző távokon. Mi a 66 km-t választottuk, kezdésnek megfelelő. Bringát ott béreltem, mivel nincs fat bike-om.
Csütörtök - utazás Rovaniemibe
Helsinki-i szokásos átszállás, naplemente a bothniai öböl mellett elrepülve. Lenézve feltűnik, hogy mennyi kevés fényt látni, nem sűrűn laknak itt fenn északon. Meglepetés a szálláson, hogy van privát szaunánk, amit ki is használtunk rendesen!
Kis séta a városban, kb. -23℃ és Rebire majd ráfagy a nadrág.
Péntek - verseny check in
Másnap reggel ismét kemény mínuszokban gyalogoltunk a Pilke természetrajzi múzeumba, ahol egy eldugott teremben volt a check in, a tájékoztatás illetve a verseny irányító központja. Átvettük a rajtszámot és megtudtuk, hogy a verseny napjára 0 fokra melegedik fel az idő, ami megnehezíti a körülményeket, illetve "overflow" is lehet, ami azt jelenti, hogy a befagyott vízen levő hó súlya megrepeszti a vizet és akár térdig érő vízben is gyalogolhatunk. Erre nem számítottunk.
Check in után találkozunk Rachel-el, aki svájci és ő volt az első lány aki teljesítette gyalog a 300 km-es távot!
Este becsomagolunk, de előtte bepakolunk burritoból a véletlenül felfedezett mexikói étteremben.
Szombat - a verseny
 |
Korán kelünk, elindulunk a rajt fele. Izgatottan várjuk teljen az idő, amikor is 9 előtt legyaloglunk a Ounasjoki folyót átívelő híd lábához, ahonnan a verseny indul. Jó verseny kívánunk egymásnak Rebivel, tudjuk, hogy a következő órákban mindenki csak magára számíthat. 3, 2, 1 indulás!
Első 10 km
A fatbike-ok hamar elhúznak, kerülgetem a futókat, de már látszik, hogy egy raj 6-10 fatbikeos így is gyorsabb mint én. Pörgetem a pedált a magam tempójában és keresve jobbra balra a kevésbé nehéz nyomokat, ismerkedek a bringával és a hóval. Gyorsan elérek az első checkpointhoz, ami kb 10 km, ahol iszom egy keveset és feltöltöm a vizes palackot. Próbálok enni a kiporciózott kaja mixből, de nincs sok étvágyam, ezért tekerek tovább.
A második chekpoint-ig
Pár km. után ahol egy autóút megy át a jégen, elhagyom a folyót és itt habár felfele tekerek, letaposott úton megy a track. Az út hamarosan egy 2 bringaszélességnyi ösvényen halad, ahol már néha kicsúszik a kerék a le nem taposott hóban és pár 10 m-t tolni kell. Ez volt a verseny talán egyik legszebb része, jobbra balra fenyőfákkal övezett tisztások, fél méteres hó jelöli jobbra-balra a határt, el sem lehet téveszteni az utat. Két bringás gyorsabb nálam, elhúznak. Elérem a második check pointot ahol egy kis meleg áfonyaszörpöt kortyolgatok a termoszból és indulok tovább. Két bringás spanyolul kiabálva teker velem szemben, azt gondoltam, hogy valami történt a társukkal, de amint kiderült túlmentek a letérőn, ami pár 100 m után egy szűk erdei ösvényt jelöl.
Pain in the ass
Ez a 700 m-es szakasz a fák között, ahol lehetetlen tekerni, végig tolni kell a bringát. Szűk kanyarok, emelgetni kell a bringa elejét. Elhaladok egy 150 km-es versenyző mellett aki a kormányát szereli, nem lehet megállni segíteni, benne van a verseny szabályban.
A tó
Végül kiérek a tóra ahol készítek egy szelfit, iszom egy keveset és tekerek tovább. Illetve tekernék, de a meleg és a nap miatt annyira megolvadt a hó, hogy csak rövid szakaszokon lehet csak tekerni, később még ott se. Itt már megjelenik az említett overflow, szerencsére nem ér csak bokáig, de arra gondolok, hogy Rebinek nehéz dolga lesz itt a futócipőben. A helyzetet nehezíti, hogy a gyors futók beértek és a lépéseik nyomában még tolni is nehezebb a bringát. A tolástól kimelegszem, izzadok, de most van időm gyalogolva enni valamit. Fizikálisan ez volt a verseny legnehezebb része, ahol vagy 6-7 km-t kellett tolni.
A gyors futók elhagynak, én meg a mögöttem lévőket és lassan kezd újra bringázhatóvá válni a terep. Egyedül tekerek tovább, elhaladok a 150 km-ek letérőjénél, megyek tovább a 66 km-es úton. A tó véget ér, megpillantok egy menedéket, ahol az emberek tűz mellett üldögélnek, de amint kiderült, nem a verseny része, csak helyiek, a következő checkpoint még 1,5 km.
A motorosszán (snowmobile) tracken
Egyedül tekerek tovább, de csak nem akar megjelenni a 3-ik checkpoint, el is bizonytalanodom, hogy kihagytam a checkpointot, megállok egy kereszteződésnél. Ez a szakasz talán a legveszélyesebb, nagyon gyorsan jönnek a motoros szánok. Mögöttem megjelenik egy spanyol srác, Juan aki megerősíti, hogy ő se látott checkpointot. Tovább gurulunk és nagy megnyugvásra elérjük a 3-ik checkpointot. Itt megiszom a cola-t, ami szerencsére nem fagyott be. Van akinek itt már elfogyott a vize és havat gyömöszöl az ivóedénybe, majd csak megolvad ha testközelben tartja. Juan elindul, utána én is. Utolérem később, elhagyok egy futót és egy másik bringást. Néha hepehupás a talaj, de itt már jobban lehet haladni, néha még lefele is lejt. Áthaladunk egy úton (második veszélyforrás), rövid ereszkedés, fel egy gáton és megpillantjuk a folyót ismét. Még 20 km kb...
Vissza a folyón
Amint kiderült a következő checkpoint-ig ismét gyakran tolni kellett és sokszor kellett a vizes hóban gyalogolni. Itt is megjelentek az overflow-k. Itt már rutinossá váltam, tolás közben már éreztem a hó állagából, hogy hol érdemes felülni tekerni és hol reménytelen. Elérem a 4-ik checkpointot, ahonnan megállás nélkül indulok tovább. Tolás, tekerés váltogatja egymást, abban reménykedem, hogy ahogy közeledik a szürkület, a hideg miatt megfagy a hó és végig lehet majd tekerni, mert gyalog tempóban a hátralevő táv órákba telhet. Végre elérem az ice road-t, ahol már reggel elhaladtunk, tudom az utolsó checkpoint már nincs messze. Még megállok meginni a maradék áfonyát a termoszból, ez növeli a morálomat. Közben az alkarom is kezd néha zsibbadni, túl alacsonyan van a kormány. Hiába, nem saját bringa... Hosszabb ideig tart elérni az utolsó checkpointot, ami reggel a legelső is volt. Feltöltöm a vizet, megeszem az energia bart. Több fáradt bringás érkezik, de van erejük még viccelődni, hogy akkor rögtön beneveznek a 150-re is amint beérnek, meg van aki ledobja a bringát a hóba és megkérdezi: olcsó bringa valakinek? :) A kezem kezd fázni, ezért vastagabb kesztyűt veszek és indulok tovább. Még 10 km...
Utolsó 10 km a folyón a sötétben
Itt már fel vannak kapcsolva a lámpák, gyorsan közlekednek le fel a helyiek a motorosszánokon. Van aki kutyát sétáltat futósível. A befagyott vizek részét képezik a téli infrastruktúrának itt. Előttem Juan pár száz méterre, tekerek a magam tempójában, utánam senki. Párszor leszállok és tolom 100 métert, annyira elfáradt az alkarom. Egyszer csak megpillantom a kivilágított hidat, innen indultunk, hurrá, mindjárt vége. A távolság csalóka volt, vagy még 3 km-t kellett tekernem amire kitoltam a bringát a partra és betekertem a célba, ami a vezérlő szoba. Tapssal várnak minden érkezőt, engem is. Vége, megcsináltam. 13-ik lettem , 9:23 nem rossz. Rebi vajon merre járhat?
Megpihenek, hazatekerek, lerakom a bringát és visszasétálok a jégre, várom Rebit. Lassan közelednek a fénypontok, a 4-ik csak Rebi, aki fáradtan, de boldogan sétál be a célba. Hazagyaloglunk, megcsináltuk.
Vasárnap - pihenés
Mondanom sem kell, jól aludtam. Reggel visszavisszük a bérelt bringát, megiszunk egy kávét,
bemegyünk vásárolni pár túracuccot, mint jutalom. Visszasétálunk a folyóhoz, van aki még csak most ér be a 150 csoportból. Ebéd a pizzázóban, délutáni pihenés és egy utolsó szauna. Reggel korán van a repülő, indulás haza. Közben játszadozom a gondolattal, jövőre a 150-es? Meglátom...
