vasárnap, július 05, 2009

Kanapé szörfölés avagy a couchsurfing

Mivel van egy üres szobánk és hallottam róla, gondoltam, hogy kipróbálom a couchsurfing-t. Ez egy közösség (webes felülettel támogatva), ahol akiknek van az megosztják a szálláshelyüket, mások akik meg utaznak kereshetnek ingyen szállást. Érdekes érzés teljesen idegeneket befogadni, akiket pár levélböl, meg a többiek visszajelzései alapján ismersz meg. Az első szörfölők csehek voltak, egy lány, a barátnője meg a barátja. Bara, Marketa és Girko. Nagyon jó fejek, együtt söröztünk, beszélgettünk meg nevettünk jó sokat. Úgy isszák a sört mint más a vizet. Úgy gondolom jó házigazda voltam, mert szivélyesen invitáltak Prágába, bármikor és amikor elbúcsuztunk, a lányok cuppanós puszit adtak nekem... Ők voltak az első szörföseim és ők is először szörföltek. Jövö héten ha minden igaz egy pár jön Bogotából és már két másik kérést vissza is utasítottam. Így is lehet világot megismerni, hogy ki sem mozdulsz a lakásodból...

6 megjegyzés:

aeduard írta...

Én is pár hónapja vagyok a rendszer tagja, és eddig csak jó tapasztalataim vannak. Volt 3-4 vendégem, illetve egyszer én is szörföltem Lundban, ott is jó tapasztalataim voltak.
Ajánlom mindenkinek, aki érez hajlamot erre.

Névtelen írta...

Hol lehet regisztrálni?
Köszi:)

?aMano írta...

couchsurfing.org

Névtelen írta...

Sziasztok!
Most szeretnénk elkezdeni ezt a dolgot, mert nekünk is van szabad helyünk a házunkban
Próbáltam kialakítani a profilomat az oldalon, de nem tudok képet feltölteni. Próbáltam már 3féle böngészővel, de egyikkel sem megy.
Csak a Mégsem felirattal jelenik meg egy komb, a felette lévőn nincs felirat, de hiába kattintok rá, nem megy fel a kép.
:-(

Névtelen írta...

és ez teljesen ingyenes? a regisztráció is? nincs benne sem bukta?

?aMano írta...

teljesen ingyenes